Kiss Noémi Fekete-fehér

2012.08.22. 00:14 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Recenzió németül a fotográfia-könyvemről

http://hubook.de/index.php?id=rezensionen

 

Bence Svébis
Sehen und Lesen

Noémi Kiss: Fekete-fehér. Tanulmányok a fotográfia és az irodalom kapcsolatáról[Schwarz-Weiß. Studien zur Beziehung von Fotografie und Literatur.] Műút könyvek, Miskolc 2011, 160 Seiten.

In der sich auf den Text konzentrierenden ungarischen Literatur spielte das Bild schon immer eine sekundäre Rolle: Es wurde in der Diktatur der Sprache zur Illustration erniedrigt. Die Texte von Noémi Kiss untersuchen die Beziehung dieser beiden Medien, den Punkt, an dem sie sich begegnen, womit sie ein in der ungarischen Literatur bislang vernachlässigtes Thema in den Vordergrund rücken.

Der Titel des Bandes macht auf die Harmonie der beiden entgegengesetzten Farben – ja, wie wir wissen, handelt es sich hierbei nicht einmal um Farben, denn schwarz ist das Fehlen der Farben, und weiß ihre Summe –, der beiden getrennten Pole aufmerksam. Die zwischen 2003 und 2011 entstandenen, meist in verschiedenen Zeitschriften publizierten Texte zeigen nämlich die duale Beziehung von Fotografie und Text an Werken, bei denen sich das Verhältnis von Unter- und Überordnung verwischt, und eine nebengeordnete Beziehung vorherrschend wird. Sie zeigen, wie sich die beiden künstlerischen Zweige gegenseitig ergänzen, wie sie die einzelnen Werke gemeinsam zu einem vollkommenen Ganzen machen. Wie es ist, wenn man bei einem Buch Leser und Betrachter zugleich ist.

Das Buch besteht aus drei größeren, nummerierten Einheiten. Der erste Teil beinhaltet einen längeren Essay über die Geschichte der ungarischen Fotografie zu Beginn des 20. Jahrhunderts, wobei die Arbeit eines der herausragendsten Fotografen Budapests, György Klösz, in den Vordergrund gestellt wird. Es handelt sich bei diesem Text um eine nützliche Einführung, die dem Leser Informationen zu Theorie, Geschichte und Technik der Fotografie liefert. Die zweite Einheit, die das eigentliche Kernstück des Bandes darstellt, behandelt in erster Linie zwei Bücher von Péter Nádas – Etwas Lichtund Der eigene Tod –, deren Bedeutung auch dadurch deutlich wird, dass sie in den Texten, die nicht unmittelbar von ihnen handeln, ebenfalls Erwähnung finden. Hier ist im Zusammenhang mit Etwas Licht das erste Mal die Rede von der in Ungarn weniger bekannten Gattung des Fotobuches, das in jedem Text immer wieder aufs Neue zur Sprache kommt, zu einem Grundbegriff der Beziehung zwischen Fotografie und Text wird und dessen Pionier in Ungarn gerade das Buch Der eigene Tod von Péter Nádas war. Letzteres ist schon allein daher interessant, weil der Text des Buches ursprünglich ohne die Fotografien vom Birnbaum auf den Seiten der Literaturzeitschrift Élet és Irodalom erschienen ist. Die mit den Fotografien illustrierte Form erlangte der Text nur als Buch, und das wirft die Frage auf, inwiefern die Bilder die ursprünglichen Bedeutungsschichten desselben verändern. An dieser Stelle findet sich ein Aufsatz, der etwas aus der Reihe tanzt, ein längerer Text über vier weibliche Autobiografien, der sich mit dem Unterschied zwischen der weiblichen und männlichen Autobiografie aus feministischem Blickwinkel auseinandersetzt und daher nur locker mit dem Thema des Bandes verbunden ist. Den zweiten Block schließt ein Aufsatz, den Noémi Kiss aus Anlass der ungarischen Publikation des Romans Austerlitz von Sebald geschrieben hat.

Der dritte Teil kann auch als eine Art Anhang aufgefasst werden, hier sind fünf kürzere Texte – Rezensionen und Vernissagetexte – zu lesen.

Bedauerlich und etwas traurig ist, dass die Texte des Bandes nicht aufeinander abgestimmt wurden, das heißt nicht zu einem Band zusammenstehen, sondern nach einer bestimmten Logik redaktionell in eine Reihenfolge gestellt sind. Es fehlt ein wenig der Fluss, der Bogen, der die Texte zu einem einheitlichen Band zusammenfügt, die für sich genommen nämlich überaus interessant sind, nur stellen sie jeweils eine eigene Einheit dar und führen nicht zum nächsten hinüber, womit nicht nur die Illusion der Einheitlichkeit verloren geht, sondern sich auch Fehler einschleichen, wie beispielsweise die überflüssige Wiederholung gewisser Informationen und Gedankengänge oder Widersprüche zwischen den Texten. Ein Beispiel für Letzteres ist, wenn wir im Eingangskapitel lesen: „Die Fotografie wurde, wie auch die Literatur, zur Jahrhundertwende auf diese Weise die Metapher für die Erinnerung.“ Im darauffolgenden Aufsatz schreibt die Verfasserin dann: „Es ist fraglich, ob die Fotografie überhaupt Metapher sein kann?“ Zur Wahrheit gehört, dass sie die Frage in einem ursprünglich 2003 erschienenen Text stellt, während sie die Feststellung bereits ein Jahr später äußert, doch im Buch wird gerade diese Reihenfolge ausgetauscht. Eine gründlichere redaktionelle Arbeit und eine nachträgliche Überarbeitung der Texte hätten diese Probleme vielleicht lösen können.

Doch trotz aller Fehler ist das Buch von Noémi Kiss auf jeden Fall ein beachtenswertes Werk, dessen Rezeption noch auf sich warten lässt, doch hoffentlich bald Konturen annimmt, so wie das im Entwickler schwimmende Foto.

Aus dem Deutschen von Éva Zádor

 

Anyakönyvem! Jön, jön és jön nemsokára papíron a boltokban, plázákban

2012.08.21. 23:36 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Megjelenés ideje: 2012
ISBN: 9789632932255
224 oldal
Ára: 2990 Ft
Anyának lenni és nem görcsölni
Fordította: Kiss Noémi
,,Mint a babapopsis reklámokban az anyák, olyan boldog és kiegyensúlyozott akartam lenni. De nem így lett. Ha ma ránézek egy fényképre, amin az újszülött gyerekemmel pózolok, akkor egy sápadt, fáradt nőt látok, gyűrött pólóban, büfifoltos mackónadrágban. Ott ülök én, az anya. Valamit tuti nem csináltam jól. Hiszen, ha a divatos anyaszakirodalom minden betűjét betartottam volna, akkor most nem kellene leszegett fejjel és behúzott nyakkal nézegetnem a családi albumot. Nekem nem sikerült olyan szépen élnem egy csecsemővel, mint ahogy a filmekben szoktak. De szerintem senkinek sem sikerül. A szakirodalomban szereplő anyuka csupán fantomanya. (...) Ez itt az én saját történetem."


Ulrike Hartmann maga is két gyermeket nevel, őszintén és ironikusan tárja elénk, mennyi nehézséggel küzd meg nap mint nap egy kismama a 21. században, miközben arra törekszik, hogy ő is és gyermeke is tökéletes legyen.

,,Egy fontos és kötelező olvasmány minden szülőnek, és persze mindazoknak, akik valaha is azt tervezik, gyermeket hoznak erre a világra." - fem.com

,,Felszabadítja az örökké stresszelő anyákat." - Planet Wissen

Anyának lenni és nem görcsölni

2012.08.21. 23:33 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

 

Hamarosan megjelenik új fordításom, egyúttal első könyvfordításom, külön büszke vagyok témájára: ANYAEMANCIPÁCIÓ

Részletet olvashattok a könyvből a Bezzeganya blogon

itt: http://bezzeganya.postr.hu/az-anyak-faradtak-elgyotortek-es-agresszivek

 

Az anyák fáradtak, elgyötörtek és agresszívek

CÍMKÉK: Kiss Noémianyákapák

 

Apák a fotelban

Az apák könnyedén hátradőlhetnek. Az anyák minden szálat a kezükben tartanak, vehemensen vitatkoznak, mi a kötelesség, mi a tradíció, mi jó a gyereknek, ki a jobb anya, ki marad nő anyaként is. Az anyák egyszerűen hajlamosak kihagyni mindenből az apákat. Hurrá, mi vagyunk a modern anyukák, vitákat generálunk. Aztán egyszer csak mégis előkerül az apa. És semmi sem változik. Mert az anyák így érvelnek: „egy háziasszony rémunalmas jelenség egy férjnek”, vagy „a karrierista nő nem törődik sem a gyerekével, sem annak apjával, csak és kizárólag saját magával”. Ha az ilyen nőt elhagyják, azért egyedül ő a felelős. De jó is akkor apának lenni!

Lássuk a dolgok pozitív oldalát – milyen szép, hogy az apákkal sokkal kíméletesebbek vagyunk, mint saját magunkkal. Az újdonsült apák igenis megérdemlik a figyelmünket, a megértésünket, az odaadásunkat, hiszen olyan kevesen vannak, akik tényleg megértették az új helyzetüket, akik számolnak az anyák emancipációjával.

Nem szeretnék igazságtalan lenni, látom az utóbbi évek hatalmas változását, azonban az apák mégsem vették át maradéktalanul a stafétát. Sok férfi van, aki kiveszi a részét az „anyaságból”. Segítő partner, rábízhatod a gyereket. Itt vannak közöttünk az új apák, akik kedvesek, megértők, szeretetteljes módon bánnak a gyerekkel. Pelenkázzák, fürdetik az újszülöttet, bejönnek a szülésre, elkísérnek a tanfolyamokra, néha lemennek a játszótérre.

Nem is szültem volna, ha ez nem így lenne. Nem azt kívánom, hogy mostantól babakocsis apukák lepjék el az utcákat, a játszóházakat vagy az orvosi rendelőket. Csakhogy még ma is durván tartja magát az a nézet, hogy a gyerek az anyjához tartozik, apa meg pénzt keres. Pár éve zajlott egy kutatás, amelyben megállapították, hogy a nők 42 százaléka szeretné, ha a férje többet segítene neki otthon. Vagyis nem segít, csak szeretnék, ha segítene! Picit jobban kivenné a részét a gyereknevelésből és a háztartási munkából. Ugyanakkor a 16–29 éves nők döntő többsége –64 százalékuk – vágyik karrierre a gyerek mellett, és nem csak főállású anya és háztartásbeli szeretne lenni. A férfiaknak viszont csak a harmada véli úgy, hogy a nő ne maradjon otthon a gyerekkel és a házi teendőkkel, hanem menjen vissza dolgozni. A döntő többség szerint még mindig nagyon praktikus és meggyőző az a mondat, miszerint „a nőnek a konyhában a helye”. Az anya áldozza fel az életét a családért.

Bezzeganya

2012.07.11. 07:44 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

http://bezzeganya.postr.hu/fiu-vagy-lany-a-gyerekem

Fiú vagy lány a gyerekem?

A gender zsákutcája

A világ legfontosabb kérdése, hogy fiú vagy lány lesz: kéket vagy rózsaszínt vegyek a születendő gyereknek?

 

Felolvasás Freiburgban

2012.06.21. 16:43 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Így írt róla a Badische Zeitung

http://www.badische-zeitung.de/literatur-1/einfach-auf-dem-sofa-liegen--60282415.html

Einfach auf dem Sofa liegen

Lesungen und Diskussion beim Literaturfestival "Wider die Müdigkeit!" in Freiburg.

 

 

Wenn bei einem Literaturfestival unter dem Titel "Wider die Müdigkeit!" bei der zugehörigen Abendveranstaltung mit dem Titel "Wider die Trägheit!" das Freiburger Theater im Marienbad als Gastgeber die erste Reihe mit Sitzsäcken bestückt, ist das dann kontraproduktiv? Der Selbstversuch zeigt: Es ist angemessen. Denn so eindeutig gegen die Müdigkeit, wie der Festivaltitel suggeriert und mit Ausrufezeichen besiegelt, ist die Veranstaltung gar nicht. So korrespondieren die wohlige Befreiung des Körpers von harter Bankdrückerei und die damit einhergehende Entlassung des Geistes in entspannten Vorruhestand durchaus mit den vorgetragenen Texten.

Der vom Schauspieler Christoph Müller vorgetragene Ausschnitt aus einem Roman der kurzfristig für den erkrankten Elias Khoury eingesprungenen Hoda Barakat, wickelt die Zuschauer in etliche Stoffbahnen und folgt dem libanesischen Leinen, das die Geliebte umhüllt, von der Aussaat bis zum fertigen Gewebe. Der aus Dresden stammende Schriftsteller Ingo Schulze lässt in seinem Text dagegen gleich eine ganze Partygesellschaft versacken, dahin dämmern, eindösen und schließlich gemeinsam aufwachen. Dazu lässt sich Moderator Lothar Müller auch von den Tücken, die eine spontane Programmänderung mit sich bringt, nicht aus seiner souveränen Ruhe bringen. Bewundernswert ist, wie gelassen und konzentriert Dolmetscherin Leila Chammaa der in Paris lebenden Libanesin Hoda Barakat eine deutsche Stimme verleiht.

Werbung


Damit endet allerdings die harmonische Gemeinsamkeit. Während in kapitalistischen Leistungsgesellschaften das Für und Wider von Müdigkeit in literarischen Versuchen (Peter Handke) oder philosophischen Diagnosen (Byung-Chul Han) ausgelotet wird, lässt sich Ingo Schulze durchaus stellvertretend für alle, die in so einem System leben, zu dem abschließenden Statement verführen: "Wir müssen aufwachen, um zusammen müde werden zu können." Hingegen kann die bürgerkriegsgeprägte Barakat mit dem Rumgeeier wenig anfangen. Für sie ist "Müdigkeit, wenn man keinen Sinn mehr sieht."

Dieser Gegensatz prägt auch das Podium am folgenden Sonntagnachmittag im Alten Wiehrebahnhof. Dort bringt es die ungarische Schriftstellerin Noémi Kiss so auf den Punkt: In einer Leistungsgesellschaft vermag man die schönen Seiten der Müdigkeit vielleicht zu entdecken, in einer Krisengesellschaft wie der ungarischen verspürt man jedoch eher eine tiefe Erschöpfung, und wer dieser müde wird, bringt sich um.

Da wünscht man der Ungarin, die sich zurzeit vor allem als Mutter kleiner Kinder in einer drückenden Verantwortung sieht, etwas von der von Autorin Kathrin Passig propagierten Lässigkeit. Passig zitiert zur Verdeutlichung ihrer Idee Britta-Sängerin Christiane Rösinger: "Man muss schon lange auf dem Sofa liegen, um eine gute Idee zu haben." Aus dem mit Sascha Lobo gemeinsam geschriebenen Buch "Dinge geregelt kriegen – ohne einen Funken Selbstdisziplin" zitiert sie die zugehörige Schöpfungsgeschichte, bei der Gott am ersten Tag ja noch viel Zeit hat, sich am zweiten auch nicht recht aufraffen kann, am dritten Kaffee trinkt und der Tag ist auch schon wieder rum, bis er schließlich am siebten Tag die Welt in den fünf Minuten hinschludert. Nicht so doll, aber für fünf Minuten ganz ordentlich. Wäre das nicht eine gesunde Haltung zu den Anforderungen der Leistungsgesellschaft? Mal "Ich möchte lieber nicht" zu sagen oder einfach auf dem Sofa liegen bleiben und das, was in den letzten fünf Minuten herauskommt gut verkaufen?

2012.05.28. 21:26 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

<script type="text/javascript">

var _gaq = _gaq || [];
_gaq.push(['_setAccount', 'UA-32188847-1']);
_gaq.push(['_trackPageview']);

(function() {
var ga = document.createElement('script'); ga.type = 'text/javascript'; ga.async = true;
ga.src = ('https:' == document.location.protocol ? 'https://ssl' : 'http://www') + '.google-analytics.com/ga.js';
var s = document.getElementsByTagName('script')[0]; s.parentNode.insertBefore(ga, s);
})();

</script>

 

2012.05.05. 22:13 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Esszé

Felnőttek iskolája

Janikovszky Éva és a meseírás
szerző
Kiss Noémi
publikálva
2012/16. (04. 19.)
Támogatott szerző volt, szocialista lányregényekről váltott a mesékre. Milyen szerepe volt az életében és a műveiben az államszocializmusnak? És mi máig tartó sikerének és szerethetőségének a titka?

Alapítvány, meseíró pályázat és általános iskola is viseli nevét. Hatvanas és hetvenes években írt könyvei sorra jelennek meg, legutóbb japán, portugál, olasz és észt nyelven. Mégsem szereplője a mai reprezentatív irodalmi kánonoknak. A Móra Kiadó (melyet jelenleg az írónő fia vezet) és gyermekkönyveinek piaci sikere tartja őt életben, elemzések - leszámítva gyermekirodalmi szakkönyvek néhány bekezdését - nem születnek műveiről, kultusza mondhatni az óvodai-iskolai vagy a szünidős élet része. Vajon azért alakult ez így, mert meséket írt, s a mese nem "magas, reprezentatív, egész nemzetet érintő problémája az irodalomtörténetnek"; hanem a gyerek, a család és a pszichológia ügye? Vagy mert könyveiből mégiscsak száll a szocialista por?

A fordulat, Éva!

Aranyeső (1962) című lányregényét didaktikus frázisok uralják, megfogalmazásai egyértelmű sugallatok. A regény azt állítja, minél nehezebb egy munka, mondjuk a sofőré, annál jobb neki az élete. A pályaválasztás előtt álló főhős, Ágnes jobban is teszi, ha nővérnek áll, nem pedig kozmetikusnak, mert az előbbi nehéz és sokkal felemelőbb foglalkozás a nőnek. Hajat mosni, bajuszt tépni, az túl polgári buhera, csak a hamis külcsínről szól. Így nem is csoda, hogy udvarlója, András, aki természetesen gépkocsivezető, lebeszéli Ágnest, ne sminkelje magát, különben kiábrándul belőle. Ágnes végül nővér lesz. Példás magatartású. Csakúgy, mint két évvel korábbi regénye, a Szalmaláng (1960), az Aranyeső is a magyar szocialista ifjúsági irodalom egyik emblematikus alkotása, fő exportcikke: a magyar kiadással egyszerre jelenteti meg fordításban a keletnémet Kinderbuchverlag. A borítékolt "siker" és a programszerű irodalomszervezés a korszak sajátjai, főleg, ha megbízható szerző írja a könyvet.

 

....

Bezzeganya

2012.04.26. 14:59 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Apa, hiányzol, gyere haza!

Címkék: Ikeranya, ikrek, munka, család, apa

Magányos anyák, aranyos gyerekek, apahiány, végeláthatatlanul hosszú napok, hahó, nahát, jobban állunk anyagilag. Valamit valamiért. Nem is olyan fájdalmas, de azért a hasam néha nyom, és a szívem is szúr. Elönti a vér az arcomat. Egy percre olyan jó lenne egyedül, ülni a vécén, vagy ilyesmi, csendben. Nem lehet.

A férjem sokat utazik, jól keres, hazavárjuk. Vettünk ezt-azt, elmegy, aztán várjuk megint. Fogalmam sem volt, hogy ez ilyen. Apa alszik külföldön. Hogy magányos volnék, az sem jó szó. Sokan állunk így. Nem vagyok egyedül, körülöttem a család jelentős részében ugyanígy távol van apa. Szeretjük az anyanyelvet, oda meg vissza vagyunk a játszótértől, nincs bajom nekem semmivel, még a közértbeli kicsit uncsi pénztárosnőt is szeretem. Irtóra maradnék itthon. A kutyaszar is az utcánk része.  Sajnos nem tudtunk megélni abból, amit a magyar munkáltatónál kaptunk. Romániában, Ukrajnában láttam ezt évekkel ezelőtt, mikor Csernovicban vagy Nagyváradon jártam. Hazaküldött euróból éltek a gyerekek. Most nálunk is ez lesz. Apa skype-ol, üzen, küld csomagot és órákon át csak ölel, amikor végre hazajön látogatóba.

Tavaly Ausztriában jártunk. A pincér, a szakács, a portás, a turistavezető mind magyar családapák voltak. Traktoron ültek, tojást cipeltek. Úristen, hogy lehet így élni? Sajnáltam őket, hiszen vasárnapi apukák, de csak kéthavonta. Most ugyanabban a gödörbe másztunk bele. Ki fogunk kecmeregni, tudom, de ki fogja bepótolni a heteket, hónapokat, éveket, amiket egymás nélkül töltöttünk?

Persze, van autó, roller, meg repülő. Nyuszimotor. Csakhogy két kicsivel felpakolni, rángatni őket egyik országból a másikba, jól hangzik – a valóságban rémálom. Ha egy hetet hiányzunk a bölcsiből, már nehezebben cipelem őket a kapuból újra a szeretett pillangó csoportba. Ja, hogy külföldön majd nyelvet tanulnak, menjünk el ebből az országból, mert határon túl nyugaton minden jobb – nem jobb. Nem akarok elmenni, most még nem. Itt van a patika, az orvos, a nagymama, a kedvenc gondozó néni, a lelakott játszótér, a csecsemőgettó. ja, és anya jelentéktelen munkája: az anyanyelv.

Délután, mikor megérkezünk, hol egyik, hol másik gyerekem rohan a hálószobába, hol van apa, anya? Angliában, mondja tesó. Mi is megyünk oda. Másnap ugyanez, csak Ausztriával, Németországgal. Itáliában! Ikreim egész Európát ismerik, és az esti mesével sincs gondunk, arról szól, hol van apa lakása, mi a berendezése, és merre megyünk majd, ha meglátogatjuk őt. Már apa párnáját is kiveséztük. Apa, apa, gyere haza!

Kiss Noémi

Nádas Péter+Párhuzamos történetek és fényképek

2012.04.20. 16:52 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

http://muut.blog.hu/2012/04/20/felnovoben

 

Felnövőben

— Nádas Péterről Miskolcon —

2012.04.20. 04:10 :: Jenei

2012. április 17-én 16 órától két órán át Nádas Péterről, az íróról és a fotográfusról volt szó a Műút rendezvényén. A Miskolci Galéria Rákóczi-házában megtartott szimpozion a Műút-hetek eseménye volt, szorosan kapcsolódott a Galériában május 10-ig még megtekinthető, „Ha a figyelem semleges…” című kiállításhoz, melyen Nádas Péter fotográfiái kerültek fel a falakra.

A szimpozion résztvevői Bagi Zsolt, Bán Zsófia, Bazsányi Sándor és Kiss Noémi voltak, valamint a rendezvény végén a Párhuzamos történetek német nyelvű megjelenését követő legfrissebb svájci fejleményekről — mintegy rendkívüli „Kikötői hír” keretében — beszámolt Radics Viktória. A vendégeket a házigazda Műút nevében a szervező Jenei László köszöntötte.

A téma vonzerejét jelzi, hogy Debrecenből és Budapestről is érkeztek nézők. Hogy a találkozó tárgyául választott életmű — ha nem is párhuzamos, de — végtelen történet, jól jelzi, hogy a szimpozion utáni, éjszakába nyúló vacsorán, a Barkóczi-pincében is folytatódott a vita. Bár egy mai hír szerint a Párhuzamos történetek kapcsán „a magyar kritika ezúttal nem nőtt fel a feladat magasságához” (Csordás Gábor), reméljük, hogy ezen a rendezvényen is sikerült néhány új vonással gazdagítani a honi recepciót. A beszélgetés szerkesztett változata olvasható lesz a Műút kora őszi lapszámában.

HAY FESTIVAL Budapest

2012.04.17. 10:03 | pillangóutcácska | Szólj hozzá!

Hay Budapest: Music and talk in a city of culture

Bob Geldof, Jung Chang, Ben Okri, Hungarian novelist Dragomán György and Hanif Kureishi are among the guests at the Hay Festival Budapest in May 2012.

Bob Geldof will be appearing in concert at the Hay Festival Budapest in May 2012
Image 1 of 2
Bob Geldof will be appearing in concert at the Hay Festival Budapest in May 2012 Photo: Martin Pope

The Hay Festival will spread to one of Europe's most beautiful cities next month with its first event in Hungary's capital, Budapest.

The festival will open with a talk on China by celebrated author Jung Chang before an evening concert by Irish rock musician Bob Geldof. The singer, whose last album was described as "reflective and uplifting" by Telegraph music critic Neil McCormick, will also be in conversation on the Saturday with Hay director Peter Florence.

Hay Budapest will feature an exciting mix of Hungarian, British and Spanish authors, including Dragomán György, Ben Okri, Shigeru Ban, Tibor Fischer and Hanif Kureishi.

All the events will take place in the heart of Budapest, whose extensive World Heritage Site includes the banks of the Danube, the Buda Castle Quarter, Andrássy Avenue, Heroes' Square and the Millennium Underground Railway, the second oldest in the world.

 

süti beállítások módosítása