Tájéletrajzok
Radics Viktória ajánlója az Új Szóban
http://ujszo.com/napilap/kultura/2009/11/27/tajeletrajzok
Útban az útinapló, az útirajz és a novella között, keresztülvágva az esszé ösvényein – a fiatal írónő utánozhatatlan, olykor megbotló lépteivel, bátran, de azért szerényen, csinosan és csintalanul. Kiss Noéminek (1974) pályafutása legkezdetétől egyformán műfaja a novella, a tanulmány, az útirajz, a kritika, az esszé, és merészen keveri őket – teheti, van hozzá tehetsége, korán kiforrt – noha még bugyborog – a stílusa és a ritmusa, amiből nem enged. Nem vesz figyelembe műfaji és szemléleti standardokat; a saját szemével (szemüvegével) néz, és a saját élő nyelvén beszél, melynek grammatikája gyakran meglepően virgonc és rugdalózós. Kiss Noémi kellőképp tiszteletlen; szabad lélek, ám ugyanakkor sohasem ő az, aki többet tud, mint a másik, vagy többet, mint egy falu, mint egy hegy, mint egy akárki. Nem ítélkezik, és nem fölülről „tekint át”, nem rendelkezik gondolati magaslattal, hanem benne van a kalamajkában, sőt növeli azt. Nem intellektualizál, ámbátor okos és szellemes megjegyzései vannak, és eredeti szelleme is van, kicsit pikírt, kicsit vicces, intelligens és nőies, elpiruló és elsápadó – neki is, meg ennek a szép könyvének is. (Nem hagyható említés nélkül a borító, Pintér József újabb műremeke. A graffitikkal meg a kereszt lábánál töprenkedő Krisztussal.)
...
