Svájcba érkezem a gyerekekkel, hat hónapra szól az ösztöndíjam. Íróasztalt és pénzt kapok, kényeztetnek, támogatnak – néha zavaromban csak bámulok, nem ehhez szoktam, túlzásnak veszem. Mutogatnak, milyen emancipált egy magyar anya, hogy így nekiindul a világnak, pedig ez még csak nem is a világ, hanem a világ egyik leggazdagabb és legdrágább szigete. Útitársaim a Budapest–Zürich vonaton szintén anyák, gyerek nélkül. Kicsípik magukat, rúzsosak, indulnak a világba, tetszeni akarnak, ezért sokat kacagnak; mindent megmutatni magukból, legalábbis ami a látható felszín. Ők egyáltalán nem önszántukból érkeznek, üres, csendes szoba, jólét nem várja őket.

Svájcban kimagaslóan nagy igény mutatkozik a prostitúcióra, minden ötödik férfi „használó”. Ha tudnák a kantonokban, hogy milyen anyának vagy csak simán nőnek és embernek lenni Magyarországon, leesne az órájuk. Zürich évek óta tele van magyar lányokkal, akik az utcán dolgoznak, többségük anya vagy épp terhes. És akik gyerekeik nélkül töltenek el először csak pár napot, majd heteket, hónapokat vagy éveket, akár egy egész életet Nyugat-Európában. Jelenlétük, testük látványos, mindenki tud róluk, hangos tőlük az utca. Elég rámenősek. A Langstrasse környékén leállnak, szemeznek, árulják összeszorított combjukat. Évek óta tudósítanak a kelet-európai roma szexmunkásdömpingről (és „veszélyről”) az itteni lapok, állandó téma. E félelem azonban csak azért hír, mert görbe tükröt tart a svájci társadalomnak. A prostituáltak világához nem sok köze van. Az a világ megannyi titok marad. Az erotika része a köd – csakhogy itt másfajta némaságról van szó.

Amint a svájci szociális segítő szolgálatok (például a FIZ – Fachstelle Frauenhandel Frauenmigration –, mely 30 éve segíti a szexmunkásokat és az emberkereskedelem áldozatait) beszámolnak, az áldozatok nehezen tesznek vallomást, hiszen futtatóik félelemben tartják őket. Sokszor képtelenek önállóan döntéseket hozni. Különösen a magyar lányok ragaszkodnak a stricijükhöz, aki általában közeli családtagjuk vagy rokonuk. Végtelenül ragaszkodnak alkoholista, szerencsejátékos férjükhöz is, rendszerint hazaküldik neki a pénzt, ő meg eltünteti. Nincs még egy olyan munka a világon, amit résztvevői szívből utálnának és így szégyellnének: márpedig, ha megkérdezzük az utcai prostituáltakat, szinte kivétel nélkül mind azt válaszolja, mihamarabb szeretné abbahagyni és saját otthonban élni. Vágyaik netovábbja egy lakás és normális munka fizetéssel. Ám a sorsuk többnyire egészen máshogy alakul. Éveket töltenek el különböző városok utcáin, és soha nem tudják elhagyni a miliőt. (A szociális szolgálat fontos munkát végez, és vannak pozitív példái: 2012-ben 79 magyar áldozatnak tudtak segíteni. Sajnos nincsenek vagy elég gyengék a kapcsolataik a hasonló magyar szolgálatokkal.)

Egész napjuk egy sötét, függönyözött szobában telik, ott, ahol amúgy fogadják a kuncsaftokat. Cigarettáért és kóláért mennek csak le az utcasarokra. Ha nem jön össze nekik, mert félnek, és képtelenek a testüket áruba bocsátani, a pályaudvar környékén bóklásznak. Mint Kati (a neveket a cikkben megváltoztattuk), az a 25 éves, Pécs melletti lány, akit egy héten belül háromszor kapcsoltak le a rendőrök. Fogalma sincs, mi merre van, hol lehet ennivalót vásárolni, éhes, napok óta csak egy kólát ivott. Nincs egy fillérje sem, három gyerekét otthon hagyta, még sosem csinálta „ezt”. És nem is jött be neki. „Nem tudok senkit leszólítani. Nem barátkoznak velem.” Panaszkodik. Alig lehet belőle pár szót kicsikarni. Kati próbál hazajutni, zokog. Otthon a kilátástalan élet várja. A telep és a munkanélküliség. Fél hazamenni üres kézzel. Katinak majd egy itteni szociális szolgálat fogja kifizetni a vonatjegyét, de addig még napok telnek el, felmérik a helyzetét, nyilvántartásba veszik, papírokat töltetnek ki vele. Kati amúgy cigánylány, vékony, cigarettázik, és remeg a keze.

A szexanyáknak minden percük a pénzről szól. Ennyit tudnak németül: „Blasen 50, Ficken 80, komplett 100.” Meg hogy Polizei. Az ágy 80–150 frank naponta, maradék pénzüket telefonra költik, szendvicsre, pizzára, alkoholra vagy könnyebb drogokra. Aki tud gazdálkodni, az gyűjt és vár. Este nyolc-kilenctől dolgoznak. Mindennap hajnalban fekszenek le, sokszor még felhívják az otthon éppen ébredő gyereket, mielőtt ágyba mennek hét kuncsaft után. Hét, az már jó pénz, akkor boldogok, számolják az órát, a percet, mikor lesz vége. Hét dugás, igen, az már jó nap. Van, hogy napokig semmi sincs. Végül Ica 700 frankot visz haza. Boldog, társasjátékot vesz az áruházban a gyerekeknek, dínósat, aztán indul Pestre a vonat.

Svájcban fél éve új törvények szabályozzák és igyekeznek védeni a szexmunkások életét. Ebben nagy szerepe van egy másik szolgálatnak, a Flora Dora utcán álló segítőinek, a rendőrség és az önkormányzat közös munkájának. Naponta körülbelül huszonöt lány veszi igénybe az új, védett Strichplatzot, ahol a szexboxok állnak. Csak autóval lehet behajtani. Itt ihatnak éjjel egy kávét a konténerben, kapnak gumit minden mennyiségben, gyógyszert, van vészjelzőjük a boxban és nőgyógyászuk is. Még a haladási irány is szabályozott.

A fiatal lányok és a többgyerekes családanyák többsége a teljes kilátástalanság miatt dönt így, bár ez nem szabad választás, hanem kényszer vagy akár zsarolás is lehet. A Zürichbe érkező nőket legtöbbször a családjuk küldi ki, esetleg magyar, albán vagy svájci stricijük van, és kápónőjük is akad az utcán, aki figyeli őket, feljelenti a stricinél, és elveszi a százalékukat. A svájci lakásfenntartók is sok pénzt keresnek rajtuk, ahogy mesélik a lányok az árakat. Most, hogy bezárták a Shilquait, még többet. A prostituáltak a rémesen drága Zürichben szokásos havi lakbér többszörösét fizetik ki, és sokszor még szexelniük is kell a főbérlővel. Vagyis itteni munkájuk ugyanazon minták alapján történik, mint amit otthonról hoznak. A nyugat-európai „szexmunka” semmilyen előrelépést vagy kikerülést nem jelent számukra. Igaz, akadnak kivételek: találkoztam olyan lánnyal, aki házat vett, istállót és disznókat, amikor visszament a falujába, és új életet kezdett. A szabályozás mellett érvelők sokszor hivatkoznak a prostitúció munkajellegére. Ezt nagyjából el lehet felejteni, hiszen a szexmunkát elég nehéz volna egy informatikus, orvos vagy tanár időtöltésével és közérzetével összemérni. A szex csak a pénzről szól a lányok számára, ez érthető, de szabályozási szinten pusztán pénzkeresetnek beállítani igen kicsavart logika.

A második részt itt olvashatja.