kiss noemi

„Ha én felnőtt volnék” − Írónő, gyerekirodalom, Kádár-korszak címmel hirdették meg a Rózsaszín Szemüveg szervezői legutóbbi estjüket. A nőírók életművét, női irodalmat középpontba helyező programsorozat keretében (Kiss Noémi szavaival élve) mindig a nagy durranást keresik. Janikovszky Éva esetében sikerült is megtalálniuk.

Azt hiszem, egyszerűbb, ha mindjárt az elején elmondom: nem vagyok Janikovszky Éva rajongója. És az ellenkezője sem. Ráadásul a gyerekirodalom iránti fokozódó érdeklődést is távolról figyelem csak. Amiért a téma mégis felkeltette az érdeklődésemet, az a program címében feltüntetett harmadik aspektus volt, vagyis a Kádár-korszak. Ennek megfelelően tudósításomban is elsősorban erre helyezem a hangsúlyt, hozzátéve, hogy újfent egy rendkívül tartalmas és sok szempontból hasznos beszélgetésnek voltunk részesei mind, akik összejöttünk a Nyitott Műhelyben. A vendéglátók szokás szerint Menyhért Anna és Kiss Noémi voltak, a meghívottak pedig ezen az estén Keresztesi József és Kálmán C. György.

Janikovszky Éva halála után majd egy évtizeddel még mindig rendkívül népszerű írónak számít, kötetei újabb és újabb kiadásokat érnek meg, valamint rendszeres a külföldi, idegen nyelvű megjelenése is. Nemzedékek nőttek fel könyvein, s amit talán nem sokan tudnak, megjelentek nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek szóló írásai is. Nem túlzás azt állítani, hogy egyike a huszadik század második felében alkotó legismertebb magyar szerzőknek. Sikerének titka az lehet, ahogyan ezt Kálmán C. György kifejtette, hogy sztereotípiákról ír, de viccesen, s hogy nyelvi paneleket helyez át más szövegkörnyezetbe, a felnőttektől a kisgyerekek által átvett, ám nem feltétlenül értett szófordulatokat használja a gyermeki beszédben, így kiforgatva, parodizálva azt. Ennek és a (Réber László által készített) kiváló illusztrációnak köszönhető külföldi sikere is, tulajdonképpen csak ezeket a paneleket kell megtalálni minden nyelvben, és máris működik a szöveg. Ez utóbbiról már az est végén a mikrofont magához ragadó Rigó Béla beszélt.

Janikovszky sikeressége, hatása több generációnyi olvasóra persze felvet néhány problémát is, az est egyik célja nyilvánvalóan az volt, hogy ezekre a dilemmákra felhívja a figyelmet. A legtöbbször minden bizonnyal a didaxis szó hangzott el a beszélgetés folyamán. Vajon mennyire didaktikusak Janikovszky Éva írásai? Mennyire tolmácsolják benne a Kádár-rendszer ideológiáját? Keresztesi József szerint mindez ki van lúgozva a szövegekből, és inkább az arra való törekvés érződik, hogy minél kevesebb legyen a korhoz kötöttség bennük. Bár ezt elsősorban a legsikeresebb, a monológoknak nevezett könyvekre érti, de az est során a többször is kritikus hangnemben emlegetett lányregényeket sem ítéli el. Szerinte nem több bennük a korhoz köthető elem, mint más időszakok más lányregényeiben, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ismernie kellene a műfaj ekkoriban született többi alkotását, hogy reális képet kaphasson minderről. Kálmán C. György pedig nosztalgiát vélt felfedezni a szövegekben a polgári világ iránt (gondoljunk csak a névadásra: Emil bácsi, Jolán néni), ami szerinte amúgy is a Kádár-rendszer egyik jellemző vonása volt.