http://margofeszt.blog.hu/2011/04/17/lapozz_bele_a_nobe
A szülés az egyik legtitokzatosabb, legborzongatóbb élmény, amit anyaként megélni egészen mást jelent, mint mondjuk apaként vagy egyszerűen csak nem nőként. De vajon hogyan játszódik be ez az élmény az irodalmi szövegekbe? A Bölcsőd az című beszélgetés papírforma szerint erre a kérdésre kereste a választ. (Fotósunk sajnos nem ért oda a rendezvényre, ha valaki esetleg készített a helyszínen fotókat, várjuk a margofeszt@gmail.com címre - a szerk.)
Kiss Noémi
A Szatyor bár galériáján vannak matracok, pihe-puha párnák, az ember jól kényelembe helyezheti magát, ha akarja, megtalálhatja a számára legkényelmesebb pozíciót. Én is ezt tettem, nem sokkal a beszélgetés kezdete előtt, akkor azonban még alig hat-nyolc néző várakozott a galérián. Többnyire nők, idősek, akik olyanokat mondtak, hogy manapság az már milyen jó, ha egy könyv ezerötszáz példányban fogy, bezzeg régen mennyivel jobb volt a helyzet. Meg azt is hallottam, hogy sokan még ma is kézzel írják a szövegeiket, ott van például rögtön Esterházy, vagy Tamás Gáspár Miklós, aki ugyancsak kézzel írja a cikkeit, és lám, a szerkesztőségekben írják be neki. Sok mindent megtudhat az ember, ha korábban érkezik valahová.
Aztán jött a többi néző is. Szintén nők, fiatalok, szépek, sőt egy fiatal férfi is megjelent, kezében a Magyar Lettre legújabb számával, leült egy hintaszékbe, a szemüvegét igazgatta, én meg arra gondoltam, rajtam kívül legalább még egy néző van, aki nem nő, vagy nem akként viselkedik.
Megszólított valaki. Egy fiatal lány volt: leheveredhet-e mellém a matracra, kényelmes-e ott, a párnák között? Igen, kényelmes. És mit keresek egy nőknek szóló rendezvényen, kérdezte. Amire azt mondtam, azért vagyok itt, mert úgy hiszem, ez a rendezvény nem nőknek szól, meg, azért is, mert érdekel.
Tóth Krisztina
Kiss Noémi egy mesterséges megtermékenyítéses novellát olvasott fel, meghatóan szép szöveg, pontos, érzékletes mondatok, jó történetszövés. Aztán a moderátor, Gyárfás Dorka arról kérdezte, vajon mit jelent neki személy szerint a mesterséges megtermékenyítés, illetve az, hogy a gyermekei nem „ágyban, összedörgölt lábak között” fogantak. Nos, nem jelent semmit. Kitörlődtek az emlékek, valószínűleg nem is fog rá emlékezni később, mondta. Egyébként is, a nők általában nem tudják, hogy mikor fogannak meg, erről többnyire a férfiaknak vannak sejtései. Amire Forgács Zsuzsa, a Kitakart Psyché című antológiasorozat szerkesztője némi feszített indulattal annyit mondott, igenis vannak nők, akik pontosan érzik, mikor fogamzóképesek, merthogy érzik.
Tóth Krisztina egy publikálatlan novellával érkezett: leányanyaság, down-kóros gyerek, lemondás a beteg gyerekről, komoly dilemmák, komoly és okos megfogalmazás. Moderátori kérdés: honnan jött ez a történet? Tóth Krisztina azt mondta, onnan jött, hogy kitalálta. Merthogy író. Nagyon helyesen szólt egyébként, mert a hallgatónak, azaz nekem már korábban is az az érzésem támadt, hogy a személyesség és intimitás olyan mélységeit találják meg a beszélgetők, aminek nagyon kevés köze van irodalomhoz, fikcióhoz, a női tapasztalat irodalommá szövéséhez, és sokkal inkább van szó a női szerepfelfogások offenzív demonstrációjához. Mintha az irodalom ebben az esetben csak ürügyül szolgálna holmi vulgárfreudista magánbeszédhez, gondoltam.
Radics Viktória egy anya-lánya kapcsolatot tematizáló szöveget olvasott fel, szintén jó, sűrű, poétikus, és elragadó. Az anyjával való ellentmondásos kapcsolatáról beszélt. Meg arról, hogy abban az időben, azaz egy generációval korábban még nem volt ritkaság, hogy a nők abortuszt hajtottak végre, gyakran önmagukon, sőt a módszerről is szólt: „kötőtűvel felszúrtam magamnak”, mire Tóth Krisztina a fejéhez kapott, szörnyűség. Hát tényleg az.
Radics Viktória
Csakhogy, mondta Radics Viktória, abban az időben a nők gyakran szégyellték a szexualitásukat, és sokszor még a terhességet is szégyellték, mert ha valaki terhes, azt jelentette, hogy nemi életet él. „Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyűség mind egyre nő” – fűzhetném hozzá Petőfi szavaival, de nem teszem, mert változott a korszellem, ma már inkább az ismert női magazinos szlogen az érvényes: "Nőnek lenni jó".
Forgács Zsuzsa a Dzsungel a szívben antológiából olvasott fel, szintén saját szöveget. Anya és lánya, betegség, halál, elválás, ilyenek. Nagyon személyes a szöveg, később a kérdésekre válaszolva kiderült, hogy a történet önéletrajzi vonatkozású.
Forgács Zsuzsa
Bizony örültem volna, ha valamivel többet hallok az úgynevezett női irodalom keletkeztetési eljárásairól, és valamivel kevesebbet a nőiségről magáról. Ha mást nem, legalább azt jó volna tudni, vannak-e nők is, akik kézzel írják a szövegeiket, vagy ez is a férfi szerzők privilégiuma?
